A korai pecsételés után az előző napi élményekkel hátizsákunkban indultunk el Bélapátfalva felé. A településen működő ciszterci rendi szerzetesek különleges apátságot hagytak örökül. A templom bejárata különleges, színes kövekből épült, jellegzetes megjelenést kölcsönözve ezzel az épületnek. A település felett magasodik a Bél-kő is. Az egykori bánya látványa a magasból sokkal megdöbbentőbb.

A hosszú hétvége legtartósabb emelkedőjével néztünk szembe. A Bükk-fennsíkra vezető erős kaptató után a szemerkélő esőben vettük utunkat a Bél-kő felé. Innen a Bükk csúcsain át hosszú és fáradalmas gyalogtúra vezetett a bánkúti síházig. A bükki őserdő csodálatos fái mellett elhaladó kék jelzés több látványosságot és érdekességet tartogat az erre túrázóknak. Az első napon emlegetett bivakszállás és/vagy barlang ezen a napon valósággá is vált. Bevallom, nem egy fűtött, priccsszerű fekvőalkalmatossággal felszerelt menedéket nyújtó barlang képe rajzolódott ki előttem. A Cserepes-kőnél található barlangszállás kellemes meglepetés volt. A cudar időjárás miatt pedig hívogató is. Szerencsére a második éjszakára biztos foglalásunk volt, így nem kellett a barlangba igyekvő társasággal közösködnünk.

Érintettük a Bükk több csúcsát is, így a Cserepes-kő, a Tar-kő és a Három-kő magaslatait is. Az idő közben egyre nyirkosabbá váló időben vastag köd ereszkedett le, így innen a képen is látható panoráma tárult elénk. Ismétlésre érdemes fotó! A szeles, csapadékos és hideg időjárás próbára tett az első túrám alkalmával. A közeledni alig tűnő síház reménytelenül messzinek tűnt még az átázott, sáros cipőben.

Kis csapatunk a szürkületben letért a jelzett útról is. Ezt szerencsére időben észleltük, de így jelentős kilométereket tettünk meg korom sötétben a bükki erdő mélyén. A jelzésre figyelve haladtunk tovább lámpáinkkal. Az enyém lemerült, így aztán egyre kilátástalanabbnak tűnt a helyzet számomra. Hosszú bolyongás után találkoztunk egy párossal, velük kiegészülve mentünk tovább. Az első fények láttán a megérkezésben bízva kiáltottunk fel. Kiderült azonban, hogy a síház innen még néhány kilométerre van és az út is tovább emelkedik. A bennünket útba igazító éjszakai túrázók, gáz égős bányászfejlámpával világítottak egy darabig nekünk. Hamarosan el is értük a síházat, ahol nemvárt fordulattal zárult későig elhúzódó túránk: az étterem nyitva volt.

A történetnek már két éve, de az étterem és az ott rendelt rántott hús élményét ezidáig még semmi sem múlta felül. Kemény emelkedők, embert próbáló időjárás, sötétben botorkálás. A nap megkoronázása volt a vacsora és a forralt bor. Az étterem hangulatát zárás előtt a tulajdonos és lánya közti civakodás fokozta. A zárás előtti étlapról választott finom ételek elfogyasztásakor hallottam meg a szomszéd asztalnál ülőket: palacsintát rendelnek. Rettentő éhes voltam, sóvárogva kiáltottam fel az asztalunknál ülve. Nagy nevetés támadt a helyiségben, ahol másnap a reggelinket is elköltöttük. Túráim meghatározó estéje, élménye marad a bánkúti. A szállás minden kellemetlensége ellenére is remek volt. A társalgóból nyíló fürdőszoba ajtó, amely fel-fel libbentette a zuhanyfüggönyöket vagy az októberi hideg ellenére alig melegedő fűtéscsövekért kárpótolt a kényelmes ágy, a jó társaság és persze a mennyei vacsora...