Ahogyan arra az előző bejegyzésemben utaltam, a nógrádi kéktúrázás (is) valami újat hozott az életembe. Azzal az eltökélt szándékkal indultunk útnak, hogy az éjszakát sátorban töltjük, ami sok egyebet is jelent: legelőször is plusz kilókat, nehezéket jelent, de azt is, hogy kényelmes ágy, komfortos szállás, egy jóleső zuhany nélkül járjuk be a szakaszt. Ez első olvasatra sem túl motiváló. Az olyan zöldfülűeknek, mint amilyen én is vagyok, azért mégis nagy élmény az első sátorban töltött éjszaka. Ennek megfelelő izgatottsággal vártam, hogy a vacsora után mihamarabb a tisztásra érjünk.

Ötleteinket, terveinket a helyeik észrevételei után sem módosítottuk. Pedig kérdéseik ("Nem féltek a vadaktól?" vagy "Miért nem itt állítjátok fel a sátrat?") elgondolkodtatók voltak és mi is kellően fáradtak ahhoz, hogy ezeken eltöprengjünk. Némi hezitálás után eredeti célunk mellett maradtunk és az oda vezető helyes utat is megtaláltuk a falu szélén. Innen már jóformán minden nagyobb tisztás és valamelyest egyenes terep a véglegesnek tartott táborhely látszatát keltette bennem.

Reggel a Cserhátban a sátorból kikecmeregve.

Este 10 órakor érkeztünk meg és fogtunk neki a sátorállításnak. Meglepő módon még a dupla rétegű sátrat is néhány perc alatt fel lehetett állítani. Ugyanennyi időt vett igénybe, hogy a hátizsákomból kipakolva fekhellyé alakítsam át az üres sátrat. Annyiban hasonlatos volt egy turistaházban töltött estéhez, hogy nem úsztam meg a zsákom teljes kiürítését, de ez volt az egyetlen hasonlóság. A tapasztalatom az, hogy kulcskérdés hová kerül a sátor: érdemes kerülni a lejtőket, a hepehupás talajt – ilyesmivel ugye szálláshelyen nem kell számolni. Az éjszakámat pont az a derék magasságban érezhető törés tette igazán kényelmetlenné, ami könnyedén kiküszöbölhető lehetett volna. Így viszont eltörpült mellette a hideg, amire több zoknival és vastag, réteges ruházattal is felkészültem. A hátrányok mellett számos egyedülálló különlegessége akadt a vadkempingezésnek. Ritkán terem lehetőség arra, hogy szarvasbőgés hangjára hajtsam nyugovóra a fejemet. Ez az egyedülállóság nem csak az érdekes hangokban áll, legalább ennyire az izgatottságban is rejlik: hol ébredünk reggel, vajon a szarvasok elkerülnek bennünket? Az aggódó gondolatainkat azzal próbáltuk elhessegetni, hogy a közelben sem patak vagy más víz nem található és a hely kiválasztása előtt igyekeztünk arról is megbizonyosodni, hogy nem vadetető vagy vadászles mellé telepedtünk le. A meglepetésre reggelig várnunk kellett...

A talaj tompaszögű törése, ami pont derék tájékon volt, lázálmas éjszakákat idézett fel, többször keltem fel és próbáltam kényelmesebb pózban elhelyezkedni. A sátor és a hálózsák jelentette behatárolásokkal sem igazán voltam még kompatibilis. A hideg pedig ott ért, amivel nem számoltam: a fejem fázott. Az éjszaka viszontagságai azonban reggelre mintha el is múltak volna. Kipihenten (nem csak relatíve kipihenten, hanem abszolút kipihenten) ébredtem fel. A picit nyirkos cipő a reggeli nap sugarain Alsópetényig meg is száradt. A csomagolás a vártnál sokkal könnyebben és gyorsabban ment. A melengető nap délelőtt már szinte tűzött, így folytattuk utunkat Alsópetényen, Romhányon át Becske alsó vasútállomásig. Ennek a napnak a beszámolójával folytatom legközelebb.

Hatalmas területen fekvő hangulatos tanya Alsópetény határában.