Kék úton, két lábon: Becske és Mátraverebély között II.
1. nap, 2. rész: Terény és Nógrádsipek
Sajnos nem érkezett az előző posztban felvetett kérdésre egyetlen válasz sem, így a kérdés továbbra is áll: mi célt szolgálhat az elkerített salakos terület? A kérdés még adott! Várom a válaszokat!
Nógrádi barangolásunk első napja nem ért véget. A terényi talány után utunkat folytatván a következő település Cserhátsurány volt. Az újabb pecsételőhely és egy korsó sör reményében tehát magunk mögött hagytuk a lila Lada Nivát is. Az erdő széli utakat járva fiatalok társaságát zavartuk meg jelenlétünkkel. A barátságtalan tekintetű srácok kis idő elteltével szintén a surányi utat választották és a nyomunkban voltak. A felfelé vezető út nehezített akadálypályával és alacsony magaslessel volt tarkított. A kivágott fákat gondosan helyezték el az úton, eltorlaszolva azt. A mélyebben fekvő út mellett kitaposott út vezetett a bozótos mellett, pontosabban annak helyén. Itt állt a nagyjából a 2 méter magas vadles. A mindössze három lépcsőfok már-már indokolatlannak is tűnt hozzá.
Cserhátsurány magasságában már borongós, szürkületet idéző időjárás kísért minket. A pecsételőhelyen találkoztunk a szandaváraljai túrázók azóta kibővült csapatával is. A település két templommal büszkélkedhet. A településen áll egy kastély is, ám ez sajnos igen elhanyagolt állapotban, elkerítve áll a település központjától nem messze. Utunk a Hegyes-hegyi-nyergen át vezetett Nógrádsipekre.
Nem várt eseményt hozott magával azonban az esti érkezés. A sötétedő határban a rossz látási viszonyok között kellett leereszkednünk egy mély nyomvályúkkal tagolt földúton. Azóta szálló igévé váló, "Még szerencse, hogy..." kezdetű mondatok első epizódja a túra első napjához köthető. A szeszélyes április időjárás és a túra előtti hetekben esett eső dacára úgy hittem: a 2-3 napig tartó verőfényes napsütéses idő és a lenge szellők minden tócsát és saras utat felszárítottak. Tévedtem. Sipekre bokáig érő sárban lépkedve érkeztünk meg. A sárba ragadva azonban egy erőteljes lépéssel a nadrágom combközéptől a slicc mellett egészen a gombig elszakadt a varrás mellett. Még szerencse, hogy nincs sár! Egy jókora lyukkal a nadrágomon érkeztem meg az első éjszakára. No, meg persze aggodalommal telve, hogyan is folytatom majd a hátralévő túrát váltás nadrág híján...
Szállásunk kevés pozitívumának egyike, persze a háziak kissé goromba stílusával fűszerezve, hogy a késői érkezésünkkor is megkaptam a féltve őrzött varrókészletet. Persze csak a katonás jellegű és kötelező bejárás után: konnektorok, villanykapcsolók elhelyezkedéséről kaptunk pontos utasítást, de a vízforraló kezeléséről is (értsd: melyik konnketroba KELL bedugni!). A konzerv vacsora és a vendéglátó kedveskedésnek szánt pálinka után a kézimunkáé volt a főszerep. Bár a szomszédos Rimóc híres népművészeti hagyományairól, jómagam pusztán a nadrág összevarrásában, foltozásában jeleskedtem. Ennek próbája az elkövetkezendő napok voltak, amelyek beszámolóit hamarosan közre is adom.