Szokatlan merészség, cudar időjárás és egy kellemes csalódás. Ezekkel jellemezhetném röviden azt a nyári hétvégét, amit a Balaton-felvidék lankáin töltöttem kéktúrázással. A visszatérés Nagyvázsonyba pedig felidézte a tavaly tavaszi bakonyi túra emlékeit is, így hamarosan sort kerítek az akkori élmények megörökítésére is. Most azonban következzen egy hosszú hétvége egy rövid bejegyzésben.

Nagyvázsony nyár közepi kellemesen meleg, de szellős időjárása elkényeztetett bennünket a túra elején. Neki is vágtunk a napnyugati iránynak, az igazolófüzetet tehát folyamatosan előre felé lapoztuk a három napban. A Balatonhenye felé vezető úton különféle szerzetesrendek egykori jelenlétét őrző romokkal találkoztunk. Az egyetlen magyar alapítású rend, a pálosok és az itáliai alapítású ferences rendnek is volt a környező vidéken rendháza. Utóbbiak a tálodi kolostort foglalták el, miután azt elhagyták a pálosok. Ennek maradványa, egy megmaradt fal, a Kinizsi-forrás mellett áll. Mindkét kolostorromnál hangulatos pihenőt alakítottak ki a területet gondozók.

A félnapos túranap vége Balatonhenyéhez közeli sátorozással csúcsosodott ki. A szokatlan merészség jelző pedig itt érdemel újabb említést. A tervek szerint ugyanis a következő éjszakát is vadkempingezéssel, erdőszéli sátrazással kívántuk megoldani, részben kényszerből: nem sikerült szállást foglalni.A sátorverés előtt a faluban sörrel öblítettük le az út porát. Tipikus, az apró falvakra jellemző kocsma volt ez: az egyik ajtó a boltba, a másik a sörcsap felé nyílt. Így tudtam egy füst alatt elintézni a bevásárlást is. Szürkülő időben hagytuk magunk mögött a falut, hogy megfelelő táborhelyet találjunk. Némi kétségbeesés fogott el, mert sűrű erdei szakasz következett, a kivezető út így nem sok reménnyel kecsegtetett. Végül az erdőből kibukkanva a szőlődomb présházainak és tőkéinek zugában állítottunk sátrat.